tag:blogger.com,1999:blog-29034483574259499732024-03-05T14:07:51.942+01:00RavenHill Tragedy - [Niall Horan fanfiction]Annie Sawyerhttp://www.blogger.com/profile/13166325773988343602noreply@blogger.comBlogger4125tag:blogger.com,1999:blog-2903448357425949973.post-66122317483275109902014-09-22T16:34:00.000+02:002014-09-22T16:34:01.070+02:00|Chapter Three - Basement<div style="text-align: right;">
Sziasztok ismét! </div>
<div style="text-align: right;">
Eltelt néhány hét az utóbbi rész óta. Új tanévbe léptetek; Sok sikert hozzá!<br />Én pedig a bocsánatotokért esedezem!! Remélem van még lélek, aki erre jár, és érdeklődik! </div>
<div style="text-align: right;">
A korábbi fejezet alatt nem válaszoltam néhány kommentre, de olvastam őket, és nagyon köszönök minden szót! Szeretném kiemelni <i>Holly Sawyer</i> hozzászólását, akinek ezúton válaszolok is. Dehogy baj, ellenkezőleg. Megtisztelő! Köszönöm.</div>
<div style="text-align: right;">
<br /></div>
<div style="text-align: right;">
Nem is húznám tovább a szót, kellemes őszt, sikeres tanévet, és jó olvasást! </div>
<div style="text-align: right;">
<br /></div>
<div style="text-align: center;">
×××</div>
<div style="text-align: center;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEh-4KK9kKhrQhXPy8Wgb0zpDHrsNlCcKDvpqdNcG-GVikP59axaZk0Zj9tt6xPhmtLnFLgycjNdWj6GRcyujY1W30_M0yd5oTux132erpJAgVOaH0xmJQWF-X8RAhGd1AXXvuOiCqefRuw/s1600/scary-room.jpg" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEh-4KK9kKhrQhXPy8Wgb0zpDHrsNlCcKDvpqdNcG-GVikP59axaZk0Zj9tt6xPhmtLnFLgycjNdWj6GRcyujY1W30_M0yd5oTux132erpJAgVOaH0xmJQWF-X8RAhGd1AXXvuOiCqefRuw/s1600/scary-room.jpg" height="133" width="200" /></a></div>
Niall megállt a fal mellett, száját
egyenes vonallá préselte. Körülbelül harmincadszorra számolta meg azt a
pontosan öt és fél lépést, ami az egyik faltól a másikig vezetett. Nem értette,
hogyan hosszabbodott meg a lánc, ami az ágyhoz kötötte. Egy pillanatra az is
megfordult a fejében, hogy megőrült, és rosszul emlékszik, vagy egyszerűen csak
rémet álmodott. Újra körülpásztázott tekintetével. Nem, továbbra is a
rémálomban volt. Igazán remélte, hogy ez álom az álomban.<br />
<br />
<div class="MsoNormal">
Égő csuklóit vizslatta ezúttal,
melyek szorosan be voltak kötözve. Nem emlékezett rá, hogy bárki ellátta volna
a sérülést, a legutolsó, ami eszébe jutott az előző napról; </div>
<div class="MsoNormal">
<br /></div>
<div class="MsoNormal">
Wendy egy tálcával jelent meg
ismét. Óvatos mozdulattal letette az ágy szélére, majd távolabb lépett és a
lépcső aljába kuporodott. Niall sértődötten fordította el a fejét, s akármilyen
éhes volt is, inkább elutasította az ételt. Nem akarta feladni a büszkeségét,
az volt az utolsó, amit még megőrizhetett ebben a nyamvadt pincében a maga öreg
szagaival, és kevés fényével. Már az első napon az őrületbe kergette ez a hely. </div>
<div class="MsoNormal">
<br /></div>
<div class="MsoNormal">
A lány győzködte, hogy ennie
kell, különben éhen hal, meg kiszárad. Könyörgött és sírt, de Niall nem volt
hajlandó az ételhez nyúlni, mire a lány fogta magát, kihasználta a fiú
gyengeségét, sérült csuklóit, és erőszakosan megitatott vele egy pohár
narancslevet. Egyszerűen csak rá vetette magát, kezeit a térdével tartotta az ágyon,
hogy az ne kapálózzon és erőszakkal kifeszítette a száját. </div>
<div class="MsoNormal">
<br /></div>
<div class="MsoNormal">
Talán élete egyik legszörnyűbb
élménye volt. Soha többet nem akart narancslevet látni, kis híján belefulladt,
mert még akkor is próbált ellenállni, mikor az már félúton volt lefelé. A lány
fogta a tálcát, és újra eltűnt, ő pedig magára maradt sajgó csuklóival,
csapongó gondolataival, és azzal a szörnyű savanykás narancsos ízzel a
szájában. </div>
<div class="MsoNormal">
<br /></div>
<div class="MsoNormal">
Kevéssel Wendy akciója után Niall
tudata tompulni látszott, és békésen elaludt. Mikor felkelt, nem emlékezett az
álmaira, és olyan mélyen aludt, hogy még azt sem vette észre, amikor a lány gondosan
ellátta a sebét, és engedett a láncon. </div>
<div class="MsoNormal">
<br /></div>
<div class="MsoNormal">
Niall falnak vetette sajgó hátát
– nem volt a legkényelmesebb ágy, amelyben valaha aludt – s körülnézett a
szobában. Akár kiáltozhatott volna, az ajtó nyitva volt szüntelen. Nem tette,
aligha lett volna bármi értelme. Az egyetlen, aki hallhatta volna, az Wendy, és
az ő társaságára vágyott legkevésbé. Felbőszíteni sem akarta, az esti incidens
után pedig végképpen nem. </div>
<div class="MsoNormal">
<br /></div>
<div class="MsoNormal">
Keservesen felsóhajtott, lüktető
csuklóit maga mellé eresztette. A láncok vidám csörgése undort keltett a
szívében. Még a láncok is az ő nyomorán szórakoznak! </div>
<div class="MsoNormal">
<br /></div>
<div class="MsoNormal">
A nyitott ajtón, bájos reggeli
napfény táncolt a szemközti falra, az ég is mosolyog rajta. Gúnyolódik. S a
baljós kócos árnyék… Megjelent a lépcső tetején, s kisvártatva lerohant.
Tálcával a karjain. Niall megadóan feje mellé emelte két kezét, majd unottan
leeresztette, közben a lány az ágy szélébe helyezte a tálcát. Egyiküknek sem
fordult meg a fejében, hogy Niall bánthatná. A lánynak azért, mert a lovagot, a
megtestesült herceget látta a fiúban, s tudta, hogy jól nevelt, udvarias. Sosem
bántana nőt. Niallnek azért, mert észrevette, hogy a lány nem hordja magánál a
kulcsokat, s ha bántódása esne, ő itt pusztulna el a pincében az öreg tapéta
megsárgult szagában. </div>
<div class="MsoNormal">
<br /></div>
<div class="MsoNormal">
A gondolatra Niall egy
lepöndörödő tapétasarokra emelte tekintetét. Alatta kis kupacba a falról málló
por gyülekezett. Ebből látszott, hogy a lány takarított, mielőtt őt ide hozta
volna. Mikor először felnyitotta nehéz szemhéjait, a porkupac még nem volt ott.
Ahogy az időre gondolt, lassacskán eszébe ötlött, hogy… Mióta is van itt? Mióta
nem volt már… </div>
<div class="MsoNormal">
<br /></div>
<div class="MsoNormal" style="text-indent: 14.2pt;">
– Vécé… </div>
<div class="MsoNormal" style="text-indent: 14.2pt;">
– Tessék? –
emelte rá ködös tekintetét a lány. </div>
<div class="MsoNormal" style="text-indent: 14.2pt;">
– Szükségem
lenne egy vécére, ha lehetséges – magyarázta, és kissé elfordította a fejét.
Micsoda dolog, hogy ilyen alapvető dolog után kell könyörögnie! Ettől csak még
inkább utálta a szegény lányt.</div>
<div class="MsoNormal" style="text-indent: 14.2pt;">
– Erre –
nyitott ki egy ajtót Wendy, amely eddig a homályba veszett, s Niall észre sem
vette, hogy egyáltalán létezik. Azt is tapéta borította. – Mindent megtalálsz,
amire szükséged lehet. Van csapvíz, és ki is takarítottam a kedvedért. </div>
<div class="MsoNormal" style="text-indent: 14.2pt;">
– Igazán nem
kellett volna – motyogta maga elé a semmibe. </div>
<div class="MsoNormal" style="text-indent: 14.2pt;">
– Hogyan? –
kérdezett vissza a lány, érdeklődő tekintete a félhomályon át is égető volt. </div>
<div class="MsoNormal" style="text-indent: 14.2pt;">
– Becsülöm a
fáradozásaid. Köszönöm – javította ki végül Niall. Nem szeretett volna
összetűzésbe kerülni elrablójával. A hideg rázta a lány minden egyes
porcikájától. Sovány kis teste, kócos haja… horrorfilmbe illő lett volna. Mint
valami gonosz kis démon, vagy elvetemült kísértet. Sápadt arcán egyforma
eszelős mosollyal, melybe csodálat vegyült. Azt próbálta elfedni ezzel az
eleven, fürkésző tekintettel. </div>
<div class="MsoNormal">
Niall a helyiségbe lépve talált
egy ócska, öreg villanykapcsolót. Körülötte a fal elkoszolódott. </div>
<div class="MsoNormal" style="text-indent: 14.2pt;">
– Minek a
pincének fürdőszoba? – kérdezte az ajtóból vizslatva a karmos lábú ósdi
fürdőkádat.</div>
<div class="MsoNormal" style="text-indent: 14.2pt;">
– Ez a pince
olyan biztonságos, mint egy óvóhely. Háború esetén ide nyugodtan vissza lehet
vonulni anélkül, hogy bármit érzékelni lehetne az egészből. Hangszigetelés is
van, habár aligha hiszem, hogy elfojtaná a háború zaját. </div>
<div class="MsoNormal" style="text-indent: 14.2pt;">
– Mi lett a
függönnyel? – mutatott Niall a fürdőkád feletti karnisra. </div>
<div class="MsoNormal" style="text-indent: 14.2pt;">
– Veszélyes.
Ahogy a tükör és a dugó is a fürdőkádhoz. </div>
<div class="MsoNormal" style="text-indent: 14.2pt;">
– Vagyis attól
félsz, hogy öngyilkos akarok lenni? – Niall felvonta szemöldökét, majd
tekintetét végig futtatta a fém láncokon – Akkor a láncokat is leszedhetnéd.
Nehogy a nyakamra tekerjem. </div>
<div class="MsoNormal" style="text-indent: 14.2pt;">
– O… – kínos
csend ékelődött közéjük. </div>
<div class="MsoNormal" style="text-indent: 14.2pt;">
– Ha nem
haragszol… szeretnék ennek egyedül a végére járni – jelentette ki Niall. A lány
fehér arca bíbor színt öltött, s sietve elhagyta a pincét. </div>
<div class="MsoNormal" style="text-indent: 14.2pt;">
<br /></div>
<div align="center" class="MsoNormal" style="text-align: center; text-indent: 14.2pt;">
×</div>
<div align="center" class="MsoNormal" style="text-align: center; text-indent: 14.2pt;">
<br /></div>
<div class="MsoNormal">
A mosdóra támaszkodva, a tükör
helyébe bámult, ahol a falon egy világosabb négyszög éktelenkedett. Arcát végig
simítva óriásit sóhajtott. Egy pillanatra eszébe jutott, hogy fog kinézni
néhány nap múlva, ha kihagyja a borotválkozásokat. Vajon akkor is akarja majd a
lány? És, ha nem. Talán megöli majd? Vagy lesz olyan ügyetlen, és buta, hogy
elengedje? Mikor fog majd ráunni? Mi lesz a sorsa, ha ez bekövetkezik? De mi
lesz, ha nem? Talán egész életében itt kell majd ücsörögnie ebben a
félhomályban? Vagy megfázik ott a föld alatt, és elpusztul, mint egy kóbor
kutya? </div>
<div class="MsoNormal">
<br /></div>
<div class="MsoNormal">
Mi történne vele, ha Wendynek
esne bármi baja? Ha elütné egy traktor? Ott kellene éheznie, de senki sem
találna rá a pincében. </div>
<div class="MsoNormal">
<br /></div>
<div class="MsoNormal">
Niall hirtelenjében úgy érezte,
ennek a történetnek számára csak rossz befejezése lehet. A halál jeges körmeit
érezte a torkába vájni, s fuldoklott ettől az új érzéstől. De megjött az
étvágya. Már két napja, hogy nem evett. Kisétált, az ágy szélére ült, és minden
falaltot eltüntetett a tányérról. </div>
<div class="MsoNormal">
<br /></div>
<div class="MsoNormal">
Jó erőben kell maradnia, ha ezt
túl akarja élni, gondolta.</div>
<div class="MsoNormal">
<br /></div>
<div class="MsoNormal">
<br /></div>
<div class="MsoNormal">
<br /></div>
<div class="MsoNormal">
<br /></div>
</div>
Annie Sawyerhttp://www.blogger.com/profile/13166325773988343602noreply@blogger.com5tag:blogger.com,1999:blog-2903448357425949973.post-74846523653796886682014-08-15T16:36:00.001+02:002014-09-22T16:27:02.623+02:00|Chapter Two - Chains<div class="MsoNormal" style="text-align: right;">
Sziasztok ismét! </div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: right;">
Egy időre eltűntem, és fogalmam sincs, milyen rendszeresen tudom majd hozni a részeket, igyekszem minél hamarabb pontot tenni újabb beteg elméletem végére, hogy tovább léphessünk. Elég mókás ezt a blogot írni, mert teljesen lehetetlen helyzetbe hoztam Niallt és a lányt is... továbbá fogalmam sincs, hogy kéne reagálnia arra, hogy őt elrabolták, hiszen ő egy ... "sztár". Egész máshogy viszonyul egy lökött rajongóhoz, mint mi normál esetben egy perverz állathoz, aki pincébe vet:D (azt hiszem)</div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: right;">
<i><br /></i></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: right;">
Remélem azért szórakoztató lesz, és senkinek nem okoz csalódást!<br />
Köszönöm a feliratkozókat, kommenteket, köszönöm mindenkinek, aki érdeklődött, aki velem marad és aki rám talál!<br />
~xx<i> </i></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
<i><br /></i></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: center;">
<i>×××</i></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
<i><br /></i></div>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEj-6aGXUfkcsYBNqoRbnBDGa-Vnii8eFBrM4OaZ2n7Te0yxuzRgEI4HTVvkSeZVHIyu6T_GqSI_Jr8J4DwNqhm5W9AFFVPAEQ7CXde10czNzbe4WGZmVMwizPlO4g_EoK0_Xp-Oy7oazjI/s1600/LA5561-001.jpg" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEj-6aGXUfkcsYBNqoRbnBDGa-Vnii8eFBrM4OaZ2n7Te0yxuzRgEI4HTVvkSeZVHIyu6T_GqSI_Jr8J4DwNqhm5W9AFFVPAEQ7CXde10czNzbe4WGZmVMwizPlO4g_EoK0_Xp-Oy7oazjI/s1600/LA5561-001.jpg" height="200" width="200" /></a></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
<i>Eddig csak pixelekből létezett, egy virtuális világ szülötteként, nem
is ő volt úgy igazán, </i>gondolta Winifred Abbott, s újabb billentyűt nyomott
le a zongorán. Chopin szerzeményének nemes hangjai dallammá olvadva össze, atyai
szeretettel ölelték körbe a falusi ház minden zugát, elnyomva az esőcseppek
monoton-zúgó zaját, de még ezen az angyali muzsikán keresztül is hallani
lehetett a láncok csörgését. </div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
<i>Most pedig valósággá vált, </i>folytatta a gondolatmenetet. De a csörgés csak nem akart alább hagyni.
Akkor agresszívan nyomta a billentyűket, és lelkében elképzelte, ahogy a dal a
háború és a béke között ingázik. Igen, bizonyára erről szólt. Érezte. Niall már
két órája rángatta a láncokat, ő nem békélt. Csoda, hogy bele nem fáradt. Habár
a pince hangszigetelt volt, és bármikor rácsaphatta volna az ajtót, Wendy még
csak nem is gondolt effélére. Nem akarta őt teljesen bezárni oda, be a sötétbe,
ahová a természetes fény nem jut másképpen. Másfelől pedig… Elengedni éppen
annyira lehetetlen volt. Kétségei támadtak, már abban a pillanatban, amikor
először megpillantotta. Sosem látta azelőtt élőben, csak képernyőn, vagy
újságcikkekben, és hirtelen megfutamodott. Mint a házasodni készülő felek,
mielőtt a frigy megköttetik! Ám ő nem tévelyedett meg. Tudta jól, ő azért jött,
hogy magával vigye a fiút, és ebben még saját szégyenérzete sem tartóztathatta
fel. </div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
A fejét eltompította valami
szorítás, a szemei könnyel teltek meg, s ujjai elvétették a hangot, arcára hitelen
hideg kifejezés ült. Lecsapta a zongora fedelét, és próbálva gondtalannak
mutatni magát, a pince irányába indult. Halk léptekkel haladt a lépcsőfokokon,
majd megállt az ágy előtt. </div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify; text-indent: 14.2pt;">
– Na, végre –
motyogott Niall és elfordította a fejét.
</div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify; text-indent: 14.2pt;">
– Mi a baj?</div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify; text-indent: 14.2pt;">
– Mi a baj?
Hogy nekem mi a bajom? Neked (!!), mi a bajod? – mutatott rá Niall
nyomatékosan. Már amennyire fel tudta még emelni a kezét. </div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
A lány hátrált egy lépést, majd
még egyet, hátat fordított, és ügyetlenül botladozva igyekezett felfelé.
Hirtelen nem tudta megkülönböztetni, hogy ijedtében, vagy szégyenében akart-e
elmenekülni. Niall pedig mély levegőt
vett.</div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify; text-indent: 14.2pt;">
– Várj.</div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
Wendy ügyetlenül kuporodott a
lépcsőre, Niall akkor látta, hogy sír. Nem kedvelte a lányt, és nem is igazán
sajnálta, mégis szeretett volna kicsit kedvesebb lenni, felzaklatta a tény,
hogy őmiatta sír egy lány. </div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify; text-indent: 14.2pt;">
– Hagyd abba.
Ne sírj már – morogta, és ismét megcsörgette a láncot, de nem rángatta.
Egyébként is kisebesítette a csuklóját, és mindent összekent a vérrel maga
körül – Tényleg így akarsz itt tartani? – hangja akaratlanul is megvetést tükrözött,
de arcára sikerült ártatlan kifejezést erőltetnie. </div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify; text-indent: 14.2pt;">
– Nem igazán
tudom – rázta a fejét. Szalma haját a fentről jövő természetes fény átvilágította,
s még inkább hangsúlyozta annak rendetlenségét. </div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify; text-indent: 14.2pt;">
– Illene
eldöntened, nem egy hullát hoztál ide, de talán azt kell majd eltüntetned –
motyogta maga elé, fejét óvatosan lehajtotta, de fél szemmel figyelte a lány
arckifejezését. Döbbenet és rémület ült rajta. Közelített egy lépést. Ő nem
kínozni szerette volna a fiút, vagy megölni. Egyszerűen csak szerette volna
bebizonyítani, hogy nincs a földön olyan ember, aki nála jobban szeretné.
Persze ezt elég furcsa módon mutatta ki. A nyirkos pince, habár csinos volt,
kis túlzással otthonos is; Közben sötét, magányos. Néhol a régi tapéta
lepergett szélei kunkorodtak, a sötét fa bútorok savanykás pác szagot
árasztottak, és az a szag. Volt még egy szag. A sárgaszag, papír,
megsárgult-elöregedett papír, a tapéta szaga volt az. Kemény fémkeretes ágya,
habár nem volt kifejezetten kényelmes, kényelmetlennek sem mondható. A fény
hiánya inkább, ami szinte teljesen elviselhetetlen Niall számára. Ha jobban
belegondolt, hogy régebben mennyire szerette, ha a sötétítő jól végezte a
dolgát, elborzadt. Megfogadta, ha kijut, sosem használ többet sötétítő
függönyt, sem más eszközt, ami a fény korlátozására alkalmas. A
legelviselhetetlenebb mégis a lánc volt, a láncok. Láncra vert kutyának érezte
magát, és még a csuklóit is megsebesítette a kétségbeesett kapálózás közben.
Arra gondolt, hogy talán elfertőződik majd. Hogy vérfertőzésben fog elpusztulni
egy sötét, nyirkos, sárgaszagú pincében láncra verve, akár egy kóbor dög. </div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify; text-indent: 14.2pt;">
– Niall,
kérlek… – kezdte a lány, és felé nyújtotta a kezét, de a fiú nem engedte, hogy
megérintse. – Nem akarom, hogy rosszul érezd magad, és mindent meg fogok tenni,
hogy jobb legyen. </div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify; text-indent: 14.2pt;">
– Kezdhetnéd
azzal, hogy leszeded a láncokat – nézett rá hirtelen, majd akaratlanul is
elfintorodott.</div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify; text-indent: 14.2pt;">
– Ki akarnál
szökni, igaz?</div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify; text-indent: 14.2pt;">
– Örülnék,
hogyha nem kellene. </div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify; text-indent: 14.2pt;">
– Ha
elengednélek…</div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify; text-indent: 14.2pt;">
Bólintott.</div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify; text-indent: 14.2pt;">
– Nem lehet.
Még nem – suttogta a lány, arcára kifejezéstelen maszk húzódott. Látszott, hogy
ő az, de cseppet sem hasonlított önmagára.</div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify; text-indent: 14.2pt;">
– Még? </div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify; text-indent: 14.2pt;">
– Lássuk be,
hogy nem tarthatlak itt örökké. Butaság lenne azt hinni, hogy ez működhet –
vont vállat Wendy, és tett egy apró lépést a fiú felé. Már egészen közel volt,
és ha Niall bántani akarta volna, egész egyszerűen megteheti.</div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify; text-indent: 14.2pt;">
– Akkor miért
hoztál ide? Nem tűnsz elmebetegnek. De ez… – körülpillantott a szobán, és
megemelte leláncolt kezeit. – őrültség. </div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify; text-indent: 14.2pt;">
– Meg fogsz
ütni? </div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify; text-indent: 14.2pt;">
– Mi? </div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify; text-indent: 14.2pt;">
– Meg fogsz
ütni, hogyha ez segít a szökésben? – mutatott Niall kezei felé. </div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify; text-indent: 14.2pt;">
– Soha nem
ütnék meg egy lányt – Hosszú pillanatokra száraz csend ült a házra, ők pedig
komoly tekintetüket egymáséba fúrták. Szemük hozzá volt szokva a félhomályhoz,
ahhoz a szegényes fényhez, ami az ajtón szüremlett be.</div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify; text-indent: 14.2pt;">
– De
megpróbálsz majd elszökni.</div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify; text-indent: 14.2pt;">
–
Mindenképpen.</div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify; text-indent: 14.2pt;">
– Ahogy
lehetőséged adódik rá. </div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify; text-indent: 14.2pt;">
Bólintott.</div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
A lány megfordult.</div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify; text-indent: 14.2pt;">
– Kérlek várj
egy percet – mondta, majd felsétált a lépcsőn, és néhány perc múlva újra
megjelent az ajtón át érkező fényben, kísérteties árny alakja. Soványnak s
hosszúnak nézett ki, akár egy hajas Slender Man. Csilingelést hozott magával,
mely kísértetiesnek tetszett, abban a komor csöndben. A lány meghúzott egy
madzagot a lépcső tetejéről, ezzel éles fényt eresztett szabadon a
pinceszintben, ami Niall sötéthez szokott szemeibe hasított. </div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify; text-indent: 14.2pt;">
– Így jobb? –
a fiú csak bólintott újra. Wendy lesétált a lépcsőn és egy kis harangot nyomott
a kezébe. – Ezt használd, ha valamire szükséged van. Az nem tesz jót a bőrödnek
– mutatott Niall csúnyán kisebesedett csuklójára. A fiú pedig elképedve nézte,
mennyire természetesnek veszi ezt az irreális szituációt a lány. – Vagy akár
Wendynek is szólíthatsz, ez a nevem – kezet nem nyújtott. Mégiscsak nevetséges
lett volna. Talán nem nevetségesebb, mint a pincénkbe zárni egy énekest, de nem
akarta fokozni. </div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify; text-indent: 14.2pt;">
<br /></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify; text-indent: 14.2pt;">
<i>Talán mégis őrültnek tűnik, és az is, </i>gondolta
Niall. Nem válaszolt a lánynak, csak elvette a harangot. Ettől újra valami
állatnak képzelte volna magát, ha esetleg alább hagyott volna ez az érzés. </div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify; text-indent: 14.2pt;">
<br /></div>
<br />
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
A lány ismét eltűnt, de továbbra
sem csukta be maga mögött az ajtót. Mintha csak azért nem zárná rá, hogy egy
légtérben lehessenek. Niall képzelete szerint legalábbis így volt.</div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
<br /></div>
Annie Sawyerhttp://www.blogger.com/profile/13166325773988343602noreply@blogger.com8tag:blogger.com,1999:blog-2903448357425949973.post-6802281085619665012014-07-11T16:16:00.001+02:002014-07-11T16:16:33.783+02:00|Chapter One - Let me out!<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhqyVN8lrIocewimNhascSOUGD1ee3QW_oL4VtJV-lZmjyNF6Vf6cWgRVxIJi_Fzt6ITtVPaSIHEVMp9mOMAfueSvXaXS24Etpi96u0i2LMUO2mZ2R947wO5fiD2jufN7KaTmDZNcPnvQU/s1600/700_hackett-holland-n-wales-farm-01-jpeg.jpg" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhqyVN8lrIocewimNhascSOUGD1ee3QW_oL4VtJV-lZmjyNF6Vf6cWgRVxIJi_Fzt6ITtVPaSIHEVMp9mOMAfueSvXaXS24Etpi96u0i2LMUO2mZ2R947wO5fiD2jufN7KaTmDZNcPnvQU/s1600/700_hackett-holland-n-wales-farm-01-jpeg.jpg" height="156" width="200" /></a></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
Ó, az a gyönyörű walesi időjárás…
az esőcseppek loccsanó hangja a burjánzó, egészséges fűszálak között az
anyaföld lágy ölén, melynek ideje sincs felszáradni két esőzés között. Szép a
csudát! De hatása; a természetre gyakorolt hatása, az. Szép, mit?! Gyönyörű!
Esett most is, ahogy általában. Az ég borongós; egészen viharos. Olykor
villámlás, hangos menydörgés rázta meg a ház komor nyugalmát. </div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
Wendy az öreg ágy végében
kuporgott. Hallgatta a vihart. Állát a fém keretnek támasztotta, onnan nézte az
alvó fiút. Kezdett aggódni, mert azóta nem ébredt fel, amióta először
találkoztak. Tökéletes terv volt, és tökéletesen is sikerült. Niall a pincében
fekszik, kezeit a biztonság kedvéért az ágy keretéhez láncolta a lány. Még nem
döntötte el igazán, hogy mi legyen a következő lépés. Viszonylag hirtelen
ötlete akkor fertőzte meg csekélyke vidéki agyát, mikor nagyanyja végleg
eltávozott az élők sorából, és rá maradt az egész ház. Azelőtt sosem
gondolkodott rajta, hogy az élete megváltozhat, hogy egyes-egyedül marad abban
a házban, sosem képzelte, hogy ő bárkit is szeretne majd hazavinni. Leginkább
azért, mert nem ismert korabeli fiúkat. A faluban ő volt a legfiatalabb lakos –
kivéve természetesen, ha unokák érkeztek látogatóba – és ez leszűkítette a
lehetőségek skáláját. Ám volt egy fiú, csak egy, de az nagy hatást gyakorolt
rá; azonban őt nem lehetett megszerezni, normális úton legalábbis nem. Máshogy
kellett hozzájutni. Mint, amikor az ember egy egyedi gyártású porcelánbabát
szeretne beszerezni. Ezért lehetett tehát, hogy egyáltalában nem tervezte, hogy
valaha is odaköltözzék valaki, és felborítsa az ő egyszerű és kellemes
napirendjét. </div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
Minden olyan egyszerű volt.
Hetente egyszer ment be a városba, hogy beszerezze a szükséges holmikat. Hetente
ötször, hétköznaponként ő volt a helyi zöldséges lány reggel nyolctól délután
kettőig. Ha úgy adódott, órákat adott gyerekeknek. Zongoraórákat; gyönyörűen
zongorázott. A faluban élő idős emberek unokái jártak hozzá, és nagyon
szerették, mert mindig tartott otthon cukorkát, amivel a jó munkát jutalmazta.
Nagy általánosságban a délutánt olvasással töltötte, és heti rendszerességgel
ki kellett takarítani az egész házat. A házat, melyet nagyanyja a kicsiny
birtokkal együtt, RavenHill manornak nevezett. Egy apró dombon helyezkedett Glaswellt
gwlyb legvégében, amerre a madár se jár. Glaswellt gwlyb egy eldugott falu volt
Wales legmélyén, a térképekre nem került rá, a hírekbe nem került be, és sokat
esett az eső. Nevét is innen kapta; Nedves fű. Alig száz egynéhány lakója kiválóan
ismerte egymást, s mint az köztudomású, közöttük a legfiatalabb minden kétséget
kizáróan Winifred volt. </div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
Egyetlen hobbija, hogy porcelánbabákat
gyűjtött, de e tevékenységet olyan szenvedéllyel űzte, hogy a padlásszobát át
kellett alakítani babaszobává, és nagyanyja egykori szobáját is babák kezdték
megtölteni szerényke mosolyukkal és loknis fürtjeikkel ki-ki a maga korabeli
ruhácskájában, cipőcskéjében. Őket törölgette igazgatta, s tartotta tisztán. Ez
szabadidejének kilencven százalékát ki is töltötte. Nem volt idő tehát azon
gondolkodni, hogy ő valakibe beleszeressen és szabályszerűen összekösse vele az
életét. </div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
Persze Niall. Niall, a legédesebb
énekes abból a népszerű fiúbandából. Őróla egészen másképpen vélekedett.
Szerette volna, ha egy napon a fiú felbukkan és beleszeret, elveszi és békésen
élik le hátralevő életüket RavenHill-en. De persze hogyan bukkanhatott volna
fel Niall egy ilyen félreeső kis falucskába, és miért éppen ez a kócos hajú
szőke lány kellett volna neki? Kócos, és hihetetlenül sovány. Semmi, de semmi
érdekes tulajdonsággal nem rendelkezik, s habár kedves, mindenki szereti,
igazán nem egy különleges egyéniség. Még csak nem is túl okos. </div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
Hetekig tengődött, s csak tette,
amit kellett. Azután lesétált a picébe, ahol a befőtteket tartották. Fogyóban
volt már, és azon tűnődött, hogyan fogja feltölteni a készleteket, vagy hogy
fel fogja-e tölteni egyáltalán; és akkor! Akkor, amikor körülnézett, egy
óriásit sóhajtott. Akkor ötlött eszébe, milyen kényelmes kis szoba ez itt a
föld alatt, és az is, hogy hangszigetelt. Távol a világ zajától, egy
hangszigetelt pince, és egy magányos lány… Hát nem csodálatos ötlet? Ez a hely
tökéletesen alkalmas egy ember eltárolására, aki önnön akaratából valószínűleg
sosem költözne éppen őhozzá. Akkor alakította kicsit lakályosabbra,
barátságosabbra. Akkor tervelte ki a részleteket. Megvette a láncokat és
lakatokat a városban a biztonság kedvéért. </div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
Tudta, hogy a fiú, akiről mindig
is álmodozott – amióta csak először megpillantotta a városban egy magazin
címlapján – csakis akkor fog ide kerülni, ha ő megszerzi. Ezt neki magának kell
elintézni, és melyik a legegyszerűbb módja egy fiú megszerzésének, mellyel
teljesen biztosra lehet menni?</div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
El kell rabolni! Nem volt más
lehetőség, csak oda menni és elhozni, mintha csak az övé volna.</div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
Heteken át tervezgette magában, hogyan
férkőzhetne közel hozzá, és végül mégis a szerencse segítette meg. Ugyanis
Niall csak akkor nincs gorillákkal őriztetve, ha gondatlanul kiszökik, és
pontosan ezt tette azon az esős éjszakán, amikor Wendy megszerezte őt saját
magának.</div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify; text-indent: 14.2pt;">
– Hol vagyok?
– a hang éppen ugyanúgy hangzott, ahogy a rádiós interjúk során hallhatta,
talán egy kicsit fáradtabban. Felébredt, végre valahára! </div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify; text-indent: 14.2pt;">
– Végre
felébredtél – mosolygott a lány. Niall lassan megmozdította egyik karját. A
lánc megcsörrent.</div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify; text-indent: 14.2pt;">
– Miért van ez
rajtam? </div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify; text-indent: 14.2pt;">
– Kérnél egy
teát? – kérdezte. Szikrázó mosolyából hiányzott az őszinteség. Rémült volt.
Most, hogy a fiú felébredt, csak most vált igazán valóssá az egész ügy – vagy
kávét – tette hozzá. – De buta vagyok! Hiszen még nem is ettél. Valami főttet
szeretnél, vagy egy szendvicset? Szereted a levest? – kétségbeesésében fel alá
járkált, s ezalatt Niall felült az ágyon. </div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify; text-indent: 14.2pt;">
– Ki a fene
vagy te? – megmozdította a kezét, mert szorította a lánc, de a lány ijedtében
hátra ugrott. – Mit keresek itt? </div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify; text-indent: 14.2pt;">
– Wendy. Wendy
vagyok – nyújtotta a kezét, majd el is kapta. Ostobán érezte magát. – Ez itt
RavenHill manor.</div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify; text-indent: 14.2pt;">
– Hogy
kerültem ide? – most maga mögé tette a kezeit, hogy azon támaszkodjon. Ameddig
a válaszra várt, körülnézett a pincében. Ósdi bútorzat jellemezte, régi komód
az egyik falnál, és tükör a másikon. Az ócska ágy, melyen ült, fémkeretével már
múlt század eleji darab lehetett. Olyasmi, amilyet az elme, és idegosztályokon
használtak a századforduló idején még.</div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify; text-indent: 14.2pt;">
– Én hoztalak
ide.</div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify; text-indent: 14.2pt;">
– Nagyszerű.
Szóval elraboltál, és bezártál a pincébe. Tök logikus, hogy erre miért nem
gondoltam egyből?! – csapott homlokára, hangja szarkasztikusan csengett a szoba
falai között visszhangot verve. – Mit csináltál velem? Fáj a fejem. </div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify; text-indent: 14.2pt;">
– Hozok egy
fájdalom csillapítót – mondta a lány, s megragadva az alkalmat felrohant a
lépcsőn, eltűnt az ajtó mögött. </div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify; text-indent: 14.2pt;">
<br /></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify; text-indent: 14.2pt;">
Hosszú percek
múlva tért csak vissza egy tálcával. Valami reggeli volt rajta. Tojásrántotta,
szalonna, egy hatalmas szelet kenyér, egy pohár narancslével, mellette a
gyógyszer. </div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify; text-indent: 14.2pt;">
<br /></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify; text-indent: 14.2pt;">
– Gondoltam,
enned kéne – mondta, és letette elé a tálcát. Niall zavartan nézte a jelenetet,
majd ahogy az ágy végébe kuporodik újra, és tovább figyeli őt. Érdekes
gondolatai támadtak.</div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify; text-indent: 14.2pt;">
– Te valami
pervez vagy? </div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify; text-indent: 14.2pt;">
– Hogy
gondolhatod? Dehogyis! Fúj.<br />
– Amikor
tegnap este összefutottunk, még azt sem gondoltam volna, hogy elrabolsz… -
csönd. – Akkor minek hoztál ide? – újabb csönd támadt közöttük, nagyon úgy
tűnt, hogy a lány sosem fog már megszólalni. – Mit keresek itt? Ha nem akarsz
semmit, minek hoztál ide? Holnap tovább kell mennünk, folytatjuk a turnét. Nem
lehetek itt, ott kell lennem. Keresni fognak. Csak engedj el, és soha senki nem
tudja meg. Engedj ki! Kérlek! – győzködte Niall. Már-már könyörgött. A helyzet egyre rémisztőbbé vált, a lány elbújt a
lépcső lábánál az ágykeret mögött.</div>
<br />
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify; text-indent: 14.2pt;">
– Nem lehet.</div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify; text-indent: 14.2pt;">
<br /></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify; text-indent: 14.2pt;">
<br /></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify; text-indent: 14.2pt;">
<br /></div>
Annie Sawyerhttp://www.blogger.com/profile/13166325773988343602noreply@blogger.com9tag:blogger.com,1999:blog-2903448357425949973.post-56353941565573048232014-06-21T12:31:00.000+02:002014-08-15T16:20:33.674+02:00|Chapter Zero - Prolog<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
<br />
<div style="text-align: right;">
<span style="color: #a00000;"><br /></span></div>
<div style="text-align: right;">
Üdvözöllek titeket legújabb blogomon! Ami azt illeti ezúttal elraboljuk szegény Niallt. Tudom, már megöltük, megöltük a szerelmét, írtunk neki leveleket... Talán unalmas. Gondolkodtam is rajta egy jó darabig, hogy érdemes-e elkezdenem egy újabb történetet, aminek Niall a főszereplője, de végül megszavaztátok néhány hete, hogy érdekelne. </div>
</div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
<div style="text-align: right;">
<span style="color: auto;"><br /></span></div>
</div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
<div style="text-align: right;">
<span style="color: auto;">Ez csak egy kis ízelítő, rövid prológus. Hivatalos nyitás <b><i><span style="font-size: large;">Júliusban</span></i></b>! </span></div>
</div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
<div style="text-align: right;">
<span style="color: auto;"><br /></span></div>
</div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
<div style="text-align: right;">
<span style="color: auto;">Ha érdekel,ne felejtsetek el feliratkozni, hogy tudjam, hogy álltok a történethez!</span></div>
</div>
<div style="text-align: right;">
<span style="color: auto;"> ~xx</span></div>
<br />
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: center;">
×××</div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgrem6Gxur0Q4Etyi2evXKMyrX5taPg8UW9Gm4SdmSH3nzxD1Kd4c1Wgce4IdgKwrDSoXhMWn_z54P-h4TNQEMwaNK23y_2fNK-cgAnHVadTxtLvtY7WN0Mdv0r7O_uJPgggP413M4ccYs/s1600/_73130127_73130126.jpg" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgrem6Gxur0Q4Etyi2evXKMyrX5taPg8UW9Gm4SdmSH3nzxD1Kd4c1Wgce4IdgKwrDSoXhMWn_z54P-h4TNQEMwaNK23y_2fNK-cgAnHVadTxtLvtY7WN0Mdv0r7O_uJPgggP413M4ccYs/s1600/_73130127_73130126.jpg" height="111" width="200" /></a></div>
Apró lábai alól elszabaduló
koppanások szegélyezték útját a kicsi szobában. Hogyan, mégis hogyan, hogy
történhetett meg ilyesmi? Rémes-e világon ő a legátlagosabb lány, akit valaha
is ismert. Persze majdnem hogy ő maga az egyetlen lány, akit ismert. RavenHill
manor közelében nem éltek túl sokan és a lakosság kilencvenkilenc százalékát
még így is idősek tették ki. </div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
RavenHill manor a birtok ahol
éltek. Nem túl nagy, és nem is olyan fényűző ahogyan hangzik, de nagyanyja
szerette előkelően nevezni, ameddig még élt, csakhogy a múltkorában meghalt.
Öregség okozta; unokájára hagyta az egész birtokot, és némi pénzt. Akkor
kezdődött minden. Az ostoba vidéki vityillóval, ahol felnőtt, és ahol nagy
valószínűséggel meg is öregedett volna, de így? Hogy, hogyan? </div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
Hogyan lehetséges az, hogy az
embert csak úgy kiszakítsák természetes környezetéből, és valami olyasmibe
kényszerítsék, amit ő maga nem akar. Máskülönben pedig ki az a fickó, aki
minden reggel és délután tiszteletét teszi nála, lehetetlen kérdéseket téve fel
neki? </div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
Winifred Abbott tudta, hogy ami
vele történik, nem átlagos dolog. De miért tesznek ilyen átlagtól eltérő dolgot
egy átlagos lánnyal? Miféle mocsokság történhet, amiért valakit ilyen sorsra
ítélnek, és hogy lehetséges, hogy ő maga nem érzékeli, mi is volt az a
mocsokság? </div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
A léptek zaja hirtelen elhalt,
amint Wendy meghallotta az ajtó keserves nyikorgását. </div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: center;">
„Mit <i>mondtál, kedvesem? Nyik?” </i></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
<i><br /></i></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify; text-indent: 14.2pt;">
– Miss Abbott,
hogy érzi magát ma reggel?</div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify; text-indent: 14.2pt;">
– Haza
szeretnék menni. </div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify; text-indent: 14.2pt;">
– Sajnos ez
egyenlőre nem lehetséges. </div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify; text-indent: 14.2pt;">
– Miért? Miért
zártak be ide? </div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify; text-indent: 14.2pt;">
– Emlékszik a
bezárása előtti néhány hónapban történtekre kisasszony? </div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify; text-indent: 14.2pt;">
– Már hogy ne
emlékeznék? Nem vagyok lökött! </div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify; text-indent: 14.2pt;">
– Akkor azzal
is tisztában van, hogy mit követett el? </div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify; text-indent: 14.2pt;">
– Nem követtem
el semmit! </div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify; text-indent: 14.2pt;">
– Ön elrabolt
egy embert. </div>
<br />
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify; text-indent: 14.2pt;">
– Én nem
raboltam el senkit. Niall szeret engem! Fogja fel, szeretjük egymást! Haza
akarok menni, és látni akarom! Azonnal engedjenek ki innen! – visította hisztérikusan,
az ajtóhoz rohant és tiszta erejéből ököllel ütötte, mintha arra számítana,
hogy idővel molekuláira bomlik a kitartó csapkodás hatására. A fehér ruhás
férfi injekciós tűt vett elő, és egy, a lány számára ismeretlen anyagot
fecskendezett belé, miután kissé sikerült lefognia. </div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify; text-indent: 14.2pt;">
<br /></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify; text-indent: 14.2pt;">
<br /></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify; text-indent: 14.2pt;">
<br /></div>
Annie Sawyerhttp://www.blogger.com/profile/13166325773988343602noreply@blogger.com13